Úszó szigetekkel élnék túl a klímaváltozást a hollandok
Holland kutatók egy óriási úszó sziget modelljét mutatták be, amely két évtizeden belül akár lakóépületeknek, kikötőknek, parkoknak biztosíthat helyet - szerepel a Világgazdaság cikkében.
Holland kutatók egy óriási úszó sziget modelljét mutatták be, amely két évtizeden belül akár lakóépületeknek, kikötőknek, parkoknak biztosíthat helyet - szerepel a Világgazdaság cikkében.
Ha informatikáról van szó, napjaink egyik legdivatosabb kifejezése az Internet of Things (IoT). Az internethez csatlakozó okoseszközök nemcsak a közvetlen környezetünkben elérhető "kütyükön" keresztül képesek megkönnyíteni életünket, de az épületek, sőt egész városok szintjén is. A Schneider Electric kutatása alapján az épületüzemeltetők 63 százaléka okos analitikai eszközökkel kívánja hatékonyabbá tenni létesítménye működését, és 88 százalékuk szerint 2019-re ez a beruházás meg is térül.
Elindult a Corvin 5 irodaház építése. A Futureal-csoport fejlesztésében megvalósuló irodaépület első ütemét várhatóan 2018 végén adják át. A beruházás teljes költségvetése eléri a 90 millió eurót.
2017. július 11-én lerakták az M4-es autópálya Berettyóújfalu-Nagykereki (román országhatár) közti szakaszának alapkövét. Az új szakasz jelentősen csökkentheti az utazási időt Románia felé.
A héten indul a Millenáris parkban a mélygarázs építése és a tervek szerint jövő év végére elkészül a területét és funkcióit illetően is kibővült Millenáris park - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
Négy magyar település is bekerült a 168 európai "kulturális és kreatív város" közé, Budapest több kategóriában is az első ötben végzett. A résztvevő városokban a kulturális életet, a kreatív gazdaságot és a lehetőségeket teremtő környezetet pontozták és hasonlították össze 29 mutató alapján - szerepel az Európai Bizottság tájékoztatójában.
A Fővárosi Önkormányzat döntése alapján újabb 13 vadonatúj Mercedes Conecto autóbusz állt forgalomba 2017. július elején Budapesten. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére a BKV Zrt. által üzemeltetett szóló buszok az észak- illetve kelet-pesti vonalakon, elsősorban a XVI. és a XVII. kerületben közlekednek.
Több mint másfél milliárd eurónyi tőkével a tavalyi volt az egyik legerősebb év a hazai befektetési ingatlanpiac történetében. Az első félév alapján azonban az idei még erősebb év lehet, ami jól mutatja, hogy Magyarország és a kelet-közép-európai régió több országa is egyre vonzóbb célpont a befektetők körében. Hogy az ingatlan milyen szerepet tölt be az egyes befektetési eszközök között, miért fontos az ingatlanértékelés a hozamok szempontjából és hol áll a régió a globális ingatlanbefektetők térképén arról az RICS július 11-i workshopján hallhatunk előadást a piac egyik legnagyobb szakértőjétől. A workshop sorozat ezen első állomásán Nassos Manginas a frankfurti, londoni és zürichi ingatlanpiaci tapasztalatai mellett a független teljesítménymérési rendszer előnyeiről is beszélni fog.
Élménypark nyílik július 15-én a horvátországi Zadar városától harminc kilométerre fekvő Tengerfehérváron - derül ki az Index.hr oldaláról.
2019 végéig összesen 27,2 milliárd forintból tervez kerékpárút-fejlesztéseket megvalósítani a kormány, de a távolabbi tervekkel együtt összesen 640 kilométernyi bicikliút épülhet meg hazánkban a következő években - derül kis a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.
Kihirdették a győztest a budai Millenáris Széllkapu projekt parképítési munkáira kiírt közbeszerzési pályázaton, melyen a Parkertech Park-, és Kertépítő Kft. került ki győztesen - derül ki a hivatalos értesítőből.
Az MNV adatai alapján 16,5 milliárd forintért adott el ingatlanokat a fővárosban 2014 óta, míg vidéken 5 milliárd forint értékben köttettek adásvételek, ezen belül is a legtöbb a Balaton parthoz kapcsolódóan. Összesen közel hatszáz adásvétel történt az országban, a legmagasabb áron értékesített ingatlanok a fővárosban találhatóak - írja az Index.
Mind világviszonylatban, mind Budapesten a metrózás az egyik legbiztonságosabb közlekedési mód - jelentette ki a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója az M1 műsorában.
Ezerötszáz parkolóhelyet biztosítanak a vizes vb rendezői a Duna Aréna környékén - közölte a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. üzemeltetési és logisztikai menedzsere egy hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Mintegy 300 milliárd forintos keretösszeggel indul el a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program, amelyben vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni 2030-ig - jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
A következő három évben a Balaton, a Sopron-Fertő, valamint a Tokaj-Felső-Tisza-Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségekben tervezett projektek megvalósításához 117 milliárd forintot biztosít a kormány - írja a Kormány.hu. A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent határozat értelmében a források akár már holnaptól rendelkezésre állnak - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
Új híd épül a fővárosban, amelynek révén közvetlen közúti kapcsolat jön létre Dél-Budapesten. A híd Észak-Csepelen keresztül köti össze a Galvani út vonalában Dél-Budát, az M1/M7 bevezető szakaszát Dél Pesttel, a Jászberényi útig.
Hamarosan újra forgalomba állnak a 3-as metró felújított szerelvényei, a hibát megtalálták, a problémát megoldják - erősítette meg Tarlós István főpolgármester a BKV korábbi közlését az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Több kisebb baleset megelőzhető lenne, ha átalakítanák a CAF-villamosok fékrendszerét. A budai fonódó és az 1-es villamos vonalán közlekedő járművek fékereje gyenge, ezért sokkal nagyobb fékúttal kell számolni, mint egy hagyományos villamos esetében - mondták az InfoRádiónak a járművek vezetői.
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Egy múlt heti hír nem annyira bolygatta fel az ország közvéleményét, mint kellett volna. Az ukránok megtiltották...
Értelmetlen befektetés az, ami a dráguláson kívül semmire sem képes? Vagy önmagában a drágulás tényétől máris...
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.